Alkonyattól agyvérzésig

Mivel adták a tv-ben, gondoltam csak megnézem a filmet. Mindenki szidja, csak rosszat hallani róla, de vajon azok közül az emberek közül hányan láthatták. Én nem úgy akarom kritizálni, semmi jogom nincs hozzá, hogy látatlanba, vagy más véleménye alapján bármi rosszat mondjak róla. Így csak rászántam magam, hogy megnézem, csalódni úgy sem fogok. Az első egy óráról mégis sikerült lemaradnom, mert Futurama-t és Simpson Családot néztem helyette. Szóval, ha valami hülyeséget írok majd, akkor az amiatt lehet, mert lemaradtam valamiről. Aztán kicsit kicsapongó gondolatokat fogok majd írni, mert egy noteszbe írtam fel az észrevételeimet filmnézés közben. Na, essünk neki végre.

            Kicsit unalmas már, hogy azzal jönnek mindig az emberek, hogy mi lett a vámpírokból. Egy ilyen vámpír volt benne, aki olyan érzelmi világgal rendelkezett, mint amilyen egy 12 éves kamaszlánynak lehet. A többivel nem nagyon volt baj, szóval nem kell általánosítani, nem helyes. Különben sincs azzal semmi gond, ha egy lerágott csontot elővesznek és megpróbálják új köntösbe bújtatni. Pláne ha úgy teszik ezt, hogy egy a karaktert egy oda nem illő környezetbe helyeznek. (Erre a legjobb példa, és a valaha volt legjobb vámpir, Garth Ennis Cassidy-je volt, a Prédikátor képregényben.) Azt szeretem, és ez most az Alkonyat esetében is elsülhetett volna jól, de mégsem sikerült neki. Én elhiszem, hogy a tini lányok bugyija átázott tőle, de gondolkozunk reálisan:

            -Béna párbeszédek voltak, logikátlanságokat beszélnek, bár arra már nem emlékszem, hogy mit, de csak nem írtam volna fel a noteszbe, ha nem így lett volna. Néha összefüggéstelenül beszéltek. Amikor a csajszi lelépett az apjától, nem igaz, hogy nem tudtak volna kitalálni valami jó kifogást. „Bocsi, Apa, le kell lépnem kicsit. Bocsi, Apa, Anyához kell mennem pár napra, jövök majd nem soká, majd elmesélem.”  Minek kellett eljátszani a szakítást? De most tényleg, annak mi értelme volt, ha semmi következménye nem lett, az egyetlen konklúzió egy aprócska poén volt. Ha lenne lányom, és úgy jönne haza, mint egy berserker, és azt mondja, kidobta a csávóját, majd összepakol és elhúz, akkor fognám a vadászpuskámat és jól ráijesztenék a srácra.

           

-A színészi játék is elég gyenge volt, érzéketlenül játszottak, olyan feje volt mindenkinek, szinte láttam a szemükben, hogy várják a forgatási szünetet, hogy lenyomhassanak a torkukon egy jó majonézes szendvicset, kevés salátával és sok sonkával. Mintha azon gondolkodtak volna a szereplés közben, hogy 7up-ot vagy Sprite-ot igyanak majd. (Tényleg, csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg eltűnt a Sprite a boltok polcairól?) Nekem nem úgy tűnt, mint akiknek sikerült beleélniük magukat a szerepbe. Borzalmasan unalmas volt a cselekmény, annyi mindennel fel lehetett volna dobni, csak egy picit is, de legalább érdekessé tenni, ennek ellenére nem volt semmi. Istenem, de mérges vagyok! Ezek alapján nem is csodálom, hogy nem élték át a szerepet, ilyen rosszul megírt történetbe nem is lehetne.

-A csávó szereti nézni a csajt alvás közben. El sem hiszem, hogy egy nő írt ilyet. Nem is ez a csúcspont, hanem az, ahogy a kedves lány ezt lereagálta. A szeme sem rebbent. Hát nekem az egyik félelmem, hogy valaki éjszaka az ablakon keresztül figyel, miközben én békésen az igazak álmát alszom. Hát akkor mit gondolhat egy nő? Nem azt, hogy egy beteg perverz állat lehet az illető? Főleg, hogy ezek az amerikai gyilkolós nyomozós sorozatok ilyennel vannak tele, így keltik bennünk a félelmet. Szóval nem hiszem el, hogy még csak meg sem hökkent. Hát mindjárt szétszakítja a fejemet az ideg! És ez a kamaszlányok nagy kedvence. EZ! Erre van vevő, helyes dolog, ha valaki éjjel figyeli őket az ablakon keresztül. Aztán csodálkoznak a szülők, ha a kicsi lányukat átvágott torokkal találják meg egy árokban. Mit tanulnak ebből? MIT? Bezzeg a Dragon Ball-t betiltották, ami tele volt tanulsággal, motivációval, tiszteletre tanította az embert, arra, hogy akármi történt, a legfontosabb, hogy meg tudjunk bocsátani. Arra, hogy a családnál és a barátságnál nincs fontosabb. Kitartásra, mert soha sem lehetünk tökéletesek. Songoku hiába volt a legerősebb, mégsem hagyta abba soha az edzést, még a halála után is edzet, a túlvilágon. Sokkal több tanulság volt benne, mint ebben a förtelemben valaha is lesz. Mégis betiltották, mert volt egy hülye, aki azt hitte, hogy tud repülni. Na és akkor mi van? Az alkonyat mire tanított? Bízzunk meg vakon az idegenekben, akik nem is azok, mint aminek látszanak. Hát gratulálok, elmegy a 14 éves lányod egy buli, összeakad egy csávóval, aki veszélyesnek néz ki, aztán másnap a hírekben olvasod, hogy elvitték Ukrajnába szex rabszolgának.

-A szuperbaseball ötlete még nem is volt olyan rossz, viszont a körítés annál inkább. Minek kellene dörögnie az égnek? Attól hogy bazi erősen dobja el azt a labdát és bazi erősen üti el, nem keletkezik hangrobbanás vagy dobhártya szaggató hang. Pláne, ha az erdő legmélyén játszanak. Vagy ha mégis, akkor mi van? Mire odatalál valaki, addigra már rég otthon áztatják a lábukat egy lavór meleg vízben.  Na, mondjuk abban a jelentben több energia volt, mint az egész filmben. Sikerült persze ezt is elrontani azzal, hogy megjelentek az ellenségek, mondjuk épp ideje volt már valaminek történnie. Nem tudom ki volt a jelmeztervező, de hogy ő is piacon vette a diplomáját, arra fitymámat felmerném tenni. Ilyen idétlen öltözékre az sem lehet mentség, hogy legalább kedvesen és tisztelettudóan viselkedtek. Persze lehet a filmben bármi jó történés, rögtön sikerül elrontani. Milyen szánalmas volt, ahogy beálltak a harci pózba, fújtattak egymásra, mint a macskák. Vámpír vagy, erős, mint az isten nyila, de minden tekintélyt sikerül lerombolnod azzal, hogy ilyen hülye pózokba állsz be és fújtatsz akár egy liba. Meghívták a három idegent, hogy játszanak velük. De amikor kiderült, hogy van köztük egy ember. Inkább elmentek. Hol van ebbe a logika? HOL? Mintha lemennél kosarazni az udvarra, de nem akarnál játszani, mert van a csapatban egy kis néger kölyök. Jó kis tanulság, mondhatom.

-Azt mondta a csávó a csajnak, hogy ő az élete, érted, a lány. Ember, most komolyan. Tegnap óta ismeri, és már ilyeneket gondol? Látszik, hogy egy nő írta és amatőr munkát végzett. J. Michael Straczynski Pókemberében több romantika volt, mint ebben. Mi az, hogy ő az élet? Bazi régóta él, nem igaz, hogy nem volt ezer meg egy csaja, és nem tanulta meg sosem a leckét. Aztán még ott van, hogy nyálazik a csávó, én is szeretem a barátnőmet, de mégsem nyávogok bele a telefonba mások előtt. Milyen undorító már, ha ilyet hallasz az utcán.

-Miért mentek el otthonról? A szőke gyerek vadászott a csajra. A Vámpír csapat meg azt mondta, hogy elkapják és széjjelszaggatják. De a csaj eddig is biztonságban volt, kb. 7-en vették körül, 7 az 1 ellen? Semmi esélye a vadásznak, de ők inkább feloszlottak és egy csajra meg egy béna kölyökre bízták szegény lányt. Szerintem is jó ötlet volt. De tényleg, mi értelme volt elmenekülni? A vadász odament volna hozzájuk, a banda leszakítja a fejét, kész, vége. Pedig még ez az ötlet tetszett is, szeretem is az ilyen üldözős/menekülős cselekményt, de hogy ennek semmi értelme nem volt, az tuti.  Miért is kezdett el vadászni a szőke gyerek? Hát mert a lány barátja ostobán reagált rá, amikor megvédte a szőke és két társa előle.  Hülyeség, semmi súlya nem volt, pedig még jó ötlet is lehetett volna, ha rendesen kivitelezik.

-Túl egyszerűen vadászott a szőke, és még csak azt sem lehet mondai, hogy cseles trükkhöz folyamodott. Ha a csajszi nem lett volna egy idióta, nem dől be ilyesminek. Honnan tudta volna a szőke, hogy hol van az anyja? Nem ismerte a szagát, lehet rokonok, de azért csak más szaga van anya és lányának. Hogy az ördögbe találta volna meg? Még csak a nevét sem tudta, hogy a telefonkönyvből kikeresse. Honnan volt akkor a videó felvétel?  Az apjától? Oda követhette a szagát, de akkor már miért nem rabolta el őt magát? Nincs ebben logika.

-A harcolós jelenet nagyon gáz volt. Ennyire amatőr módon repkedni a drótkötéllel, hihetetlen. Semmi átélés nem volt benne, én el nem hittem, hogy azok ekkorát tudnak ugrani. Bezzeg a régi Superman filmek, Christopher Reeve aztán tényleg elhitette az emberrel, hogy ő tud repülni. Ma már sokkal fejlettebb a technika, ezek mégis úgy szálldostak, mintha valami színházi előadást néztem volna. Semmi átélés, én mondom, semmi átélés.

-Vége bosszantott még nagyon, semmiség miatt elhagyja az apját a csaj, összeveszik vele, aztán már újra otthon van és békesség honol. Az apa meg a csávó, akiről csak annyit tud az öreg, hogy miatta jött haza a lánya feldúltan majd lelépett, egy asztalnál ülnek, mintha misem történt volna. Hogy lehet ez, együtt örülnek, hogy mennek valami bálba vagy a rosseb se tudja hova? Összecsomagolt elhúzott, még sincs semmi kalamajka, mintha mi sem történt volna. Bárcsak az én szüleim lettek volna ilyen megértők. Ez is jó dologra tanít, menj el otthonról, tégy, amit akarsz, a szüleid úgy sem fognak haragudni rád. Utána meg a csajszi, azt mondja, hogy örökké együtt akar lenni vele. Alig ismeri a csávót, majdnem meghalt miatta, de örökké együtt akar lenni vele. Olyan nincs, hogy örökké, csak egy rózsaszín köd lepi el az agyukat, csak hírtelen fellángolás. Egy idő után úgyis egymás agyára fognak menni, ez tény! De az író mégis hamis gondolatokkal tömi tele a kis naiv tini lányok fejét, akik majd eret vágnak, ha átveri őket a fiújuk.

-Jaj, ez most csak így hírtelen eszembe jutott, de az Isten szerelmére, miért járja ki a srác újra meg újra az iskolát. Még ha azért tenné, hogy dögös lányokat döngessen meg, akkor talán megérteném, de hát nem elég tökös hozzá. Ahhoz, hogy újra meg újra, beiratkozhasson a suliba, új meg új személyazonosságot kell felvennie. Hogy vehették nyilvántartásba, hivatalosan nem is létezik, nem igaz, hogy nem tűnt fel senkinek a suliban, vagy a hivatalokban. Miért jár iskolába újra meg újra? Miért kockáztatja a lebukás esélyét? Ki érti ezt?

Összegezve: Szép misztikus világ ez rengeteg lehetőséggel, de mégsem sikerült kiaknázni. Szeretem, amikor belsőnarráció van egy filmben, amikor a főszereplő mesél, de ebben olyan hülyeségeket gondolt magában a halálról meg mi egymásról, hogy a tenyereimbe temettem az arcom. Nem haltam bele, hogy megnéztem, de hogy a Barátok Közt-ben több fantázia és jobb színészi játék van, az tuti. A film nem volt nagyszám, lehet nagyon meg volt vagdosva, nem meséltek el mindent, de forgatókönyve  és a rendezés akkor is nagyon rossz volt. Érdektelen párbeszédek, logikátlanságok, unalmas cselekmény, későn indultak be a dolgok és túl hamar lett végződtek. Kristen Stewart borzasztó színész… Ah, elfáradt az agyam, nem akarok többet gondolni erre.

Félre értés viszont ne essék, én a filmmel kapcsolatban fejtettem ki a véleményem. Egy könyvet nem túl tisztességes dolog elítélni a belőle készült film alapján. Bár sok jót attól sem várok, de azért ezek alapján csak beleolvasnék, hogy mitől lett ez ilyen szörnyen nagy siker.

Jövőkép?

            Egyszerűen csak bevillant a kobakomba ez a kép. Gondoltam nem olyan bonyolult elkészíteni ezért rögtön neki is kezdtem. Korábban már dolgoztam hasonló technikával, de mégis elrontottam, sok fejtörést nem okozott, mégis többször kellett neki kezdenem. A köd/porfelhő nem akart úgy sikerülni, ahogy én szerettem volna. Aztán nagyon szépen részletesen, de tényleg nagyon aprólékosan kidolgoztam, erre mégsem látszódik belőle semmi, annyi színt vittem fel rá. No, mindegy, hibáiból tanul az ember, nem igaz!?

            Mit is látunk a képen? Annyi biztos, hogy ott egy baljós alak, egyből következtethetünk arra, hogy ő felel a pusztításért.  Csak ácsorog egy helyben és nézi a remekművét. Aztán ha észrevesz téged, akkor azt annyi lesz neked. A kerítést és ezt a szürreális építményt egy külön saját „kezűleg” készített ecsettel hoztam létre.

Ellehet rajta gondolkodni, de különösebb mondanivalója nincsen, büszke sem vagyok rá, gyakorlásképpen készült.

Boxos Karesz

            

            Mintha mostanában vicces lenne a Barátok Közt, nem? Fél füllel azt hallgattam tegnap, közben rajzolgattam. Persze semmi komolyat, csak firkálgattam, mert éppen az esett jól. Így született meg ez az ipse is, Karesz. Egész jól sikerült, gondoltam nem ártana gépen megrajzolni, majd kiszínezni. És így kb. ennyi története. Megrajzoltam Illustratorban, egérrel, ezt még hozzá tenném. Aztán Photoshoppal felvittem rá a színeket. Sok időt nem vett igénybe, hamar elkészült. Az nehezítette meg a munkát, hogy ez az átkozott egér bedilizett. Kiszíneztem egy nagy felületet, aztán ugrott egyet és keresztbe áthúzta a képernyőt. Kezdhettem előröl. Vagy éppen beragadt, vagy rángatózott, mint ha epilepsziás lenne. Ha ez nincs, egy óra alatt elkészül. Látszik is háttéren, hogy elnagyolt, elfogyott a türelem addigra a bosszantó egér gondok miatt.

            Ja, igen, a mellbimbóit elfelejtettem kiszínezni. 

Lénárd László munkáiról röviden

Halál, gyász, magány, félelem, végtelen szomorúság. Csak így kapásból, amik eszembe jutnak. Egy levert alakot láthatunk harmonikával a kezében, mintha azért játszana, hogy beletörődjön a sorsásba. Elfogadja az örökös magányt, elhidegült lelkének végtelen bolyongását a szüntelen szenvedésben. Kétségbeesetten zenél a saját múltjának fájdalmairól, azért, hogy figyelmeztessen minket, nehogy elkövessük ugyan azt a hibát. És tudjátok mit? Én hallom ezt a zenét.

Nagyon ügyesen eltalálta a színeket, mennyivel boldogabb kép lehetett volna, ha mondjuk a meleg színekhez nyúl. Persze akkor nem születhetett volna meg ez a hideg keserűség, az pedig nagy kár lett volna. Csodálatos!

Egy szép emlékkép némi misztikummal megfűszerezve? Vagy egy baljóslatú jövőkép? Nekem a második gondolta jobban tetszik. Apa és fia együtt várják a világvégét, félniük nincs mitől, mert együtt vannak, szeretik egymást és boldogak. Ettől olyan szomorú a kép, hiányzik egy anya a képről. Mintha a gyerek és az apa azt várná, hogy végre beteljesüljön a sorsuk, és a túlvilágon végre egyesüljenek, hogy aztán soha többé ne legyen semmi gondjuk, hogy addig legyenek boldogak, amíg csak lehetséges.

            A homok az homok, van horizont, a vízen lehetne még mit dolgozni, de az is lehet direkt ilyen nyugodt. Az ég készül rájuk szakadni, esetleg borzalmas viharfelhők gyülekeznek. Nem tudom, nem is akarom, ettől a bizonytalanságtól pont olyan jó a kép, mint amilyen.

Sötét apokaliptikus világ, mégis tele van reménnyel, a kis kalóz esetlenül harcol, alig áll a lábán. Vele szemben a lény, aki könnyedén harcol, magabiztosan ál a lábán, ledönthetetlenül tartja magát. Még a kardja is erősebb. Én viszont hiszem, hogy a kis kalóz fog győzni, a negatív figura, pozitív szerepben feltüntetve. Tanulság: lehet rossz ember, lehet jó, képesek vállvetve harcolni a közös ellenség ellen. Na és hogy soha sem szabad feladni.

            Rozsdás szög felhasználása jó kis ötlet volt. Pláne a régi pénzérme, vagy az is lehet, hogy az egy kupak, amivel a holdat ábrázolta. Nem tudom direkt csillog-e a kép, de tökéletesen oda illik. A szögek, a pénz/kupak, a csillogás, teljesen más dimenziókba repít el.  Szép munka!

Még csak most jöttem rá, hogy ez a kép, nem is az, aminek eddig gondoltam. Most jöttem rá, hogy ez békés kis állatbarát alkotás. A kis maci vállán ott ücsörög egy papagáj. Én meg azt hittem, hogy az valamiféle galaktikus fegyver a kezében, ami leolvasztja a fejedet. Ha így tekintek a képre, akkor egy teljesen örült tekintetű macit látok. Ha viszont úgy, hogy a papagájt látom oda, akkor egy fáradt és szomorú tekintetű, de mégis boldog alakot.

Zöld háttér jó, passzol hozzá a lila és a kontúrok is nagyon tetszenek.

Összegezve: ügyes gyerek ez a Laci, szép munkákat végez, jól kihasználja a felület adottságait, jól bánik a színekkel, és úgy épít be idegen tárgyakat a képre, hogy észre sem vesszük, hogy ott van. Ez a gyerekes, horrorisztikus világ, amit ábrázol, az valami eszméletlen hihetetlen. (Amiből még nem láttatok mindent.) Több fantázia  van benne, és sokkal ügyesebb, mint azt gondolná magáról.

Képek forrása:

http://heti5kepregeny.blog.hu/2011/04/04/tomeny_adag

http://heti5kepregeny.blog.hu/2011/04/26/meg_nehany_kep_3

Ne bomolj!

            A Linkin Park Living Things albumának borítója ihletet meg. Persze annyira profi munkát még nem tudok végre hajtani, de késztetést éreztem arra, hogy én is gyártsak valami hasonlót.

            A képet elkészíteni egyszerűbb volt, mint amilyennek tűnik. Először is Adobe Illustarorban átrajzoltam a képet magamról. Majd a rajzot a Photoshopban, az eredeti kép rétege alá helyeztem. Készítettem egy ilyen szilánk formájú ecsetet, amivel visszaradíroztam a fényképet, így elő tűnt alól a rajzolt változat. Aztán ugyanazzal az ecsettel, oda rajzoltam a szilánkokat, mintha lepattognának rólam.

            Ellehet gondolkodni a képen, hogy vajon mit jelenthet, de nem állt szándékomban semmit sem kifejezni, vele. Gyakorlás céljából készült. 

CKY

            Olyat nem mondhatok, hogy a legeslegjobb banda az egész világon, mert hát kinek áll jogában ilyet mondani. Az emberek hajlamosak rá, hogy azt mondják arról, amit a legjobban szeretnek. Nem is tudom, mi alapján lehetne ezt a kérdést eldönteni. Kéne csinálni egy világot körülölelő szavazást, ami a legtöbb szavazatot kapja, értelemszerűen az nyer, az a legjobb. Ha tartanánk egy ilyen szavazást, biztosra venném, hogy nem a személyes kedvencem, a CKY nyerné meg. Pedig itt egy igen nagyszerű bandáról van szó és mégis olyan kevesen ismerik őket.

            Emlékszem, amikor először lett videó lejátszónk. Kikölcsönöztük a Jackass-t kazettán. Sírtam a nevetéstől annyira jó volt. Aztán nem sokkal utána a Viasat 3 elkezdte leadni az MTV által készített sorozatot. Felvettük kazettára a részeket és együtt röhögtünk rajta a haverokkal. Az egyik ilyen alkalommal, egy bizonyos bevásárló kocsis jelenet alatt megszólalt egy olyan dallam, amilyet még életben nem hallottam. Hihetetlenül szólt, talán a legjobb is, amit valaha hallottam, sőt, biztos, hogy a legjobb. Mindig visszatekertem, hogy újra és újra meghallgassam. Akkor még nem tudtam, hogy a CKY zenélt benne. Évek teltek el, mire az internet adta lehetőségek segítségével, teljesen véletlenül rábukkantam a you tube-on.

            Kiderült, hogy ez az a banda, amelyikben Bam Margera bátyja, Jess dobol. Szóval ezért volt tele a Jackass a zenéjükkel. Le is töltöttem egy albumot. (Még ha szerettem volna se tudtam volna érte fizetni. Ráadásul nem hiszem, hogy Magyarországon kapható lenne.)

           

Vol. 1: Nagyon szuper volt, imádtam! Igaz elég változatos lett, érezhető volt, hogy nem igazán találták még meg azt a stílust, amin tovább szerettek volna haladni. De ennek ellenére fantasztikus volt, egyből szerelmes lettem a zenéjükbe. Ráadásul a 96 Quite bitter beings, az egyik legistenesebb szám, amit valaha is hallottam. (Deron Miller, a frontember, akkor írta a számot, amikor egy nap úgy döntött, hogy nem megy be dolgozni.) Pedig akkor még nem is voltam annyira kibékülve a hangjával. Persze a visszafogott Disengage the simulatoral bebizonyította, hogy olyan hangja van, hogy az nem igaz. Ha nő lennék, attól tuti leolvadna a bugyim, nem viccelek.

Vol. 2: Nos annak ellenére, hogy duplalemezes, nem is volt ez igazán album, csak egy kis nyalánkság. De nyalánkságból viszont volt bőven, jó pár demo, instrumentális változatok.  Hülyeségből elkövetett zenék és örült karácsonyi számok. Rengeteg hangfelvétel, plusz a második lemez csakis kizárólag telefonbetyárkodásokkal van tele. Persze ezt nem is gondolták komolyan, de legalább megtudtuk, hogy tudnak ők viccesek is lenni.

Infiltrate.Destroy.Rebuild: Második komoly albumuk, és az előzőben írt bizonytalanságuknak már nyoma sincs. Sikerült eltalálniuk az irányt, amin tovább is mozogtak, Disengage the simulator stílusban. Deron nagy horror film kedvelő és ez a zenéjükben is megjelenik. (Innen is jött a banda neve: Camp Kill Yourself) Rögtön a legelső számmal egy igen horrorisztikus helyzetbe cseppenünk bele. Tovább haladva az albumon, egy igen laza élményben lehet részünk, de megnyugodni mégsem tudunk, mert teremt nekünk egy atmoszférát, aminek a levegője sejtelmességgel van tele. Ráadásul az utolsó, nyugis kivezető szám mintha rólam szólna, mintha az életemet foglalnák dalba. Kétségkívül a legjobb albumuk lett, nem lehet szavakba önteni azt a zenei élményt, amit ők nyújtanak.

An Answer Can Be Found: Továbbiakban ugye folytatták azt az irányt, amit az előbbiekben felvettek, kicsit csiszoltak a hangzáson, javítottak ezt azt, ami egyáltalán nem ment a kárukra. De valahogy még sem lett ugyan az, kicsit jobb lett, kicsit rosszabb, kicsit ugyan az. Még az is lehet, hogy nincs vele semmi baj, ki tudja ezt megmondani?! Már nem lett annyira vérfagyasztóan félelmetes. A szövegeik viszont nagyon profik, tudok egy s mást angolból, nem kell félteni, de az ő szövegeik szinte irodalmi nyelven íródtak. Egyszerűen nem tudom lefordítani, de nem is szükséges. Pont ettől a végtelenül egyszerűnek tűnő titokzatosságtól olyan vagányak ezek a srácok.

Carver City: ez az album annyira zseniális lett, hogy egy nem lehet röviden összefoglalni. A később majd szánok rá időt és írok róla egy részletes beszámolót. Mert ha valami, akkor ez megérdemli.

B-Sides and Rarties: Ahogy a nevéből is sejteni lehet, ez sem egy teljes értékű album. Viszont annyi jóság van rajta, hogy igazán megérdemelné, hogy annak nevezzük, ráadásul ez is dupla lemezes. Kapunk pár új számot, amit a Jackass 3D-hez készítettek. Az Afterworld-öt, vagy éppen a Rocky zenéjét alakították át. Elkészült egy igen gyors változta egy lassú számuknak. Találunk még Kiss feldolgozást is, valamint majdnem fél tucat akusztikus verziót. Például a Close Yet Fart. Amit említettem korábba, hogy olyan, mintha az életemet hallanám vissza, immáron még szomorúbb módón. Vagy pedig egy a kezdeti időszakból származó, polcon porosodó demo, végre elkészült verzióját élvezhetjük.

Más felállások:

Foreign Objects: Deron, az énekes/gitáros és Jess, a dobos, közép suliban találkoztak és lettek cimborák. Két év múlva már ki is adtak egy kislemezt The Undiscovered Numbers & Colors névvel. Kicsit erősebb hangvételű, de itt is olyan témákat feszeget, hogy mi lehet az univerzum határának a túloldalán. Profi munka, meg nem mondaná az ember, hogy ezek még csak kis kamasz kölykök voltak, amikor ilyet alkottak.  

Egy évre rá átkeresztelték magukat Oil (oiL) névre, hogy „rádióbarát” muzsikát szolgáltathassanak. Ezt a korszakot annyira nem ismerem, persze hallottam minden számukat, de fura a hangzása, nem elég tiszta, van benne végig valami sercegés, és itt már érezhető egy kicsi amatörizmus. Innentől pedig Cky néven futottak tovább, de ezt már ismerjük.

Valahol az Infiltrate.Destroy.Rebuild és az An Answer Can Be Found albumok között kiadták még egy albumot Foreign Objects néven, amit Universal Culture Shock névre kereszteltek. Deron üvölteni akart, és itt meg is tette, megmutatta, hogy a hangja tökéletesen megfelel erre a célra. Az albumon 11 szám található 5 instrumentális és 6 gyönyörű énekkel teli, köztük egy feldolgozás és a Disengage the simulator felvadított verziója. Úgy szaggatják a gitárt, hogy eldurran tőle az ember agya.

És pont ettől olyan szomorú, ami a 2011-es karácsonyi koncertjükön történt. Deron olyan részegre itta magát, hogy teljesen megörült. Ordítozott, mint egy hülye állat, majdnem szétverte a dobokat, és neki hajította a gitárját Jess-nek. (Szerencsére nem találta el.) Ezután ott is hagyta a bandát, vagy kirúgták, nem is tudom. A sors iróniája, hogy Deron az "életemről szóló" számmal fejezte be a pályafutását a bandával.

Chad, a háttérénekes remekül megállja a helyét frontemberként, ezt be is bizonyította, ugyanis egyedül énekelte az Afterworld-öt a B-Sides and Rarties „albumon” annyira hitelesen, hogy fel sem tűnt, Deron már nincs velük. Sajnos ez akkor sem feledteti a tényt, hogy ők együtt egészek és bármennyire fáj kimondani: Deron és az ő hangja nélkül, ahogy átérzi a számokat, nincs Cky.

Nagyon szomorú vég egy ilyen kreatív Bandának, kár egy ilyen nagyszerű emberért, aki valami újdonságot csempészett a zenébe.

Kár egy példaképért.

Pornó – a Trainspotting folytatása

Elég undorító borító, ráadásul a guminőnek sincs semmi köze a történethez.           

 Így van, kevesen tudják, de a történet folytatódott, még ha nem is lett megfilmesítve, mint az elődje.

            A történet 8-10 évvel az után játszódik, hogy Renton lenyúlta a barátai pénzét. Beváltotta az előző könyv végén tett ígéretét, hogy lejön a drogról, legalábbis heroinról, és olyan életet fog élni, mint bárki más. Amszterdamba költözött és nyitott egy klubbot.

            A Beteg Srác, aki a fő mesélő, Londonban él, kudarcot kudarc hátára halmozott, így arra jutott, hogy haza költözik és nyit egy kocsmát.

            Spud továbbra sem szabadult Leith-ből, és az életével sem tudott mit kezdeni. Összejött Alivel. (Akinek meghalt a gyereke az előző részben.) Most egy közös gyereket nevelgetnek, egy kis Spudot. Nagy Spud azon ügyködik, hogy ír egy könyvet, Leith történetéről, persze sikertelenül. Még Ali is elhagyja.

            Begbie éppen börtönből szabadul, gyilkosságért ítélték el. Örültebb, mint valaha, Rentonra és a pénzére fáj a foga.

            Van még pár egy új szereplő, Nikki és baráti köre. Ő egy fiatal, gyönyörű egyetemista lány, aki meg van róla győződve, hogy ronda. Az a mániája, hogy címlapokon akar szerepelni, azt akarja, hogy az összes férfi a világon az ő képeire recskázzon. Irvine Welsh ezt a témát gyönyörűen felvezette nekünk, hogy mi vette rá szegény lányt a pornózásra. Nikki teljesen véletlenül együtt lakott Dianne-nel, a fiatal iskolás lánnyal, akit Renton korábban ágyba vitt. Mostanra ő is felnőtt egyetemista lett. Aztán ott van még Rab az egyetemről és a bátyja, és az ő barátjuk Terry. Az utóbbi két karaktert Welsh egy másik kisregényéből kölcsönözte.

Nikki összeismerkedik a Beteg sráccal, majd a Terrynél házi pornófilmeket néznek. Innen jön az ötlet, hogy össze kéne fogniuk, és közösen forgatniuk egy komoly filmet, amivel benevezhetnek a cannes-i filmfesztiválra. Mivel illegális ilyesmit készíteni az országban, ezért elutaznak Amszterdamba, hogy felvegyenek pár külső jelenetet, hogy úgy tűnjön, mintha ott forgatták volna filmet. Itt akad rá a Beteg Srác Rentonra. Egy kisebb csetepaté után Renton is beszállt a pornóba. Mivel már jól meg volt tollasodva, azt mondta, éppen készült visszafizetni a pénzt mindenkinek.

Gondok persze adódtak dögivel, de forgatás szépen haladt előre, el is készült a film. Viszont a forgatás részleteire csak egyszer tért ki Welsh. Pedig rengeteg lehetőség lett volna benne. Hét jelent volt, ha jól emlékszem. Ezek annyival le lettek tudva, hogy: kész van ez is, kész van az is, felvettük a buszos jelentet is, már csak ez van, már csak meg kell vágni.

Beteg srác, hozzá méltóan, csak magának akarta a dicsőséget, ezért csak a saját nevével tömte tele a stáblistát. Ebből persze később szintén adódtak bajok, és ez is vezetett a végkifejlethez. Nikki és a Beteg srác, a két főszereplő, korábban összejöttek, de Nikki ezek miatt kezdett elhidegülni a Beteg sráctól.

Begbie teljesen dili lett. Összeverte Spudot. Aki leszólta Rod Stewartot, annak korsót vert szét a képén. Egyszer még gyilkolt is. Gondoltam csak nem véletlenül írta meg így Welsh, csak van valami oka, hogy így felpumpálja a karakterét. Szóval ezek alapján nagyon vártam a találkozást. Mivel a könyv már a végéhez közeledett, gondoltam valami nagy durranás lesz. Amikor viszont eljött az idő, hogy találkozzanak, egy végtelenül egyszerű csellel nem lett semmi a találkozóból. Az viszont dicséretes, ahogy Welsh feltálalta nekünk a dolgot, először is más szemszögből, időrendbeli ugrással, így nem tudhattuk meg, hogy mi is történt.

Spud visszakapta Alit meg a kölyköt és boldogan élhettek tovább. Közben pedig a Beteg srác kártyavára kezdett összedőlni, amit öröm volt olvasni. A kocsmája körül szaglásztak a zsaruk, és Nikki is ott hagyta, Dianne-nel és Rentonnal karöltve. Aki újra lenyúlta az összes pénzét és az összes felvételt. Hogy aztán valahol máshol, újabb új életet kezdhessenek.

 Összegezve nagyon jó kis olvasmány volt. Jó volt megtudni, hogy kiből mi lett, mindenki megkapta, amit megérdemelt. Abba nem ment bele a könyv, hogy miként kell pornó filmet forgatni, inkább a feltételeire kaptunk választ. Ismét mindig valaki szemszögéből olvashattuk a történéseket. Ami viszont megkönnyítette az olvasást, hogy nem kellett kisakkozgatni, hogy most éppen ki mesél. Mert mindenkinek volt egy sajátos fejezet címe, ami alapján tudhattad kinek a fejébe tekinthettünk be.  

„Brilliánsan megírt, ötletes, vicces, megdöbbentő, rémisztő, és minden ízben legalább olyan jó, mint a Trainspotting.”  Mail on Sunday

Igaz, amit írnak róla, bár azt nem mondanám, hogy minden ízben olyan jó. Ez egy jól kitalált, előre megtervezett történet. Nem volt rá jellemző a spontaneitás, persze ez más volt. Itt már mindenki lejött a heroinról. Nem pedig egy drogtól elködösített űrben teng-lengtünk.