Elég undorító borító, ráadásul a guminőnek sincs semmi köze a történethez.
Így
van, kevesen tudják, de a történet folytatódott, még ha nem is lett
megfilmesítve, mint az elődje.
A
történet 8-10 évvel az után játszódik, hogy Renton lenyúlta a barátai pénzét.
Beváltotta az előző könyv végén tett ígéretét, hogy lejön a drogról, legalábbis
heroinról, és olyan életet fog élni, mint bárki más. Amszterdamba költözött és
nyitott egy klubbot.
A
Beteg Srác, aki a fő mesélő, Londonban él, kudarcot kudarc hátára halmozott,
így arra jutott, hogy haza költözik és nyit egy kocsmát.
Spud
továbbra sem szabadult Leith-ből, és az életével sem tudott mit kezdeni. Összejött
Alivel. (Akinek meghalt a gyereke az előző részben.) Most egy közös gyereket
nevelgetnek, egy kis Spudot. Nagy Spud azon ügyködik, hogy ír egy könyvet,
Leith történetéről, persze sikertelenül. Még Ali is elhagyja.
Begbie
éppen börtönből szabadul, gyilkosságért ítélték el. Örültebb, mint valaha,
Rentonra és a pénzére fáj a foga.
Van
még pár egy új szereplő, Nikki és baráti köre. Ő egy fiatal, gyönyörű
egyetemista lány, aki meg van róla győződve, hogy ronda. Az a mániája, hogy
címlapokon akar szerepelni, azt akarja, hogy az összes férfi a világon az ő
képeire recskázzon. Irvine Welsh ezt a témát gyönyörűen felvezette nekünk, hogy
mi vette rá szegény lányt a pornózásra. Nikki teljesen véletlenül együtt lakott
Dianne-nel, a fiatal iskolás lánnyal, akit Renton korábban ágyba vitt. Mostanra
ő is felnőtt egyetemista lett. Aztán ott van még Rab az egyetemről és a bátyja,
és az ő barátjuk Terry. Az utóbbi két karaktert Welsh egy másik kisregényéből
kölcsönözte.
Nikki
összeismerkedik a Beteg sráccal, majd a Terrynél házi pornófilmeket néznek.
Innen jön az ötlet, hogy össze kéne fogniuk, és közösen forgatniuk egy komoly filmet,
amivel benevezhetnek a cannes-i filmfesztiválra. Mivel illegális ilyesmit készíteni
az országban, ezért elutaznak Amszterdamba, hogy felvegyenek pár külső
jelenetet, hogy úgy tűnjön, mintha ott forgatták volna filmet. Itt akad rá a
Beteg Srác Rentonra. Egy kisebb csetepaté után Renton is beszállt a pornóba.
Mivel már jól meg volt tollasodva, azt mondta, éppen készült visszafizetni a
pénzt mindenkinek.
Gondok persze adódtak
dögivel, de forgatás szépen haladt előre, el is készült a film. Viszont a
forgatás részleteire csak egyszer tért ki Welsh. Pedig rengeteg lehetőség lett
volna benne. Hét jelent volt, ha jól emlékszem. Ezek annyival le lettek tudva, hogy:
kész van ez is, kész van az is, felvettük a buszos jelentet is, már csak ez
van, már csak meg kell vágni.
Beteg srác,
hozzá méltóan, csak magának akarta a dicsőséget, ezért csak a saját nevével
tömte tele a stáblistát. Ebből persze később szintén adódtak bajok, és ez is
vezetett a végkifejlethez. Nikki és a Beteg srác, a két főszereplő, korábban
összejöttek, de Nikki ezek miatt kezdett elhidegülni a Beteg sráctól.
Begbie teljesen
dili lett. Összeverte Spudot. Aki leszólta Rod Stewartot, annak korsót vert
szét a képén. Egyszer még gyilkolt is. Gondoltam csak nem véletlenül írta meg
így Welsh, csak van valami oka, hogy így felpumpálja a karakterét. Szóval ezek
alapján nagyon vártam a találkozást. Mivel a könyv már a végéhez közeledett,
gondoltam valami nagy durranás lesz. Amikor viszont eljött az idő, hogy
találkozzanak, egy végtelenül egyszerű csellel nem lett semmi a találkozóból.
Az viszont dicséretes, ahogy Welsh feltálalta nekünk a dolgot, először is más
szemszögből, időrendbeli ugrással, így nem tudhattuk meg, hogy mi is történt.
Spud
visszakapta Alit meg a kölyköt és boldogan élhettek tovább. Közben pedig a
Beteg srác kártyavára kezdett összedőlni, amit öröm volt olvasni. A kocsmája
körül szaglásztak a zsaruk, és Nikki is ott hagyta, Dianne-nel és Rentonnal
karöltve. Aki újra lenyúlta az összes pénzét és az összes felvételt. Hogy aztán
valahol máshol, újabb új életet kezdhessenek.
Összegezve nagyon jó kis olvasmány volt. Jó
volt megtudni, hogy kiből mi lett, mindenki megkapta, amit megérdemelt. Abba nem
ment bele a könyv, hogy miként kell pornó filmet forgatni, inkább a
feltételeire kaptunk választ. Ismét mindig valaki szemszögéből olvashattuk a
történéseket. Ami viszont megkönnyítette az olvasást, hogy nem kellett
kisakkozgatni, hogy most éppen ki mesél. Mert mindenkinek volt egy sajátos
fejezet címe, ami alapján tudhattad kinek a fejébe tekinthettünk be.
„Brilliánsan megírt, ötletes,
vicces, megdöbbentő, rémisztő, és minden ízben legalább olyan jó, mint a
Trainspotting.” Mail on Sunday
Igaz, amit
írnak róla, bár azt nem mondanám, hogy minden ízben olyan jó. Ez egy jól
kitalált, előre megtervezett történet. Nem volt rá jellemző a spontaneitás,
persze ez más volt. Itt már mindenki lejött a heroinról. Nem pedig egy drogtól
elködösített űrben teng-lengtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése